Augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén születtem. Édesanyám egész életét abban a kenyérgyárban dolgozta le, ahol Édesapámék anno az alagútkemencéket telepítették a napi több tonna kenyér kisütéséhez. Rengeteg időt töltöttem itt gyermekként, amikor felügyelet híján én is munkába járásra kényszerültem.

A kenyérkészítést nem a mai "újhullámos" kovászolással kezdtem. Azt is mondhatnám, hogy végig mentem egy minőségi lajtorján, amíg csúcsra értem. Tíz évvel ezelőtt még az élesztős, dagasztás nélküli "sietős" kenyeret sütöttem, majd jöttek a mindenféle vegyes eljárású kenyerek, vegyes sikerrel. Ez alatt annyiszor nyírtam ki a kovászomat, hogy már priuszom is lehetne, de utólag örvendek, hogy a nehezebb - tapasztalati - utat választottam, mert így egy sokkal személyesebb és mélyebb tudást szereztem.

Egyébként előző "életemben" tervezőgrafikus voltam, amiből idővel kiégtem és bár én döntöttem el, hogy végül pék leszek, a környezetemben levő emberek vezettek rá, hogy így döntsek. Sok, sok inspiráló és kedves ember, akik mind ki voltak éhezve egy falat minőségi kenyérre és egy alulról jövő kezdeményezésre. 

üdvözlettel,
Sándor Imre,
kézműves pék