Egy kacifántosan izgalmas történet 

Magától értetődő, hogy tudjuk, hogy a ló őse a vadló, a kutya őse a farkas, a kecskéjé pedig a vadkecske. Ha azt kérdeznék tőlünk, hogy melyik az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk őse, akkor jó eséllyel azt vágnánk rá, hogy a “vadbúza”. 

Időnként azzal szembesültem, hogy az érdeklődőknek nem tudom logikusan és érthetően elmagyarázni, hogy mi az ősbúza, honnan ered a mi mai kenyérbúzánk és miért nincs vadon élő egyenes ági felmenője. Ahhoz, hogy én magam is megértsem, bele kellett ássam magam a biológiába és kicsit a genetikába, hogy a sok elavult vagy megtévesztő információból kiszűrhessem a lényeget.

Kezdetben vala az…

Ez a színes történet a vad alakorral (Triticum Urartu) kezdődött, amely mai tudásunk és a genetikai vizsgálatok szerint minden manapság termesztésben levő búzaféle őse. Ez volt a búzák szilaj és egyszerű ősapja, amely még 7 pár kromoszómával rendelkezett.

Ennek a fajnak a nyugat ázsiai jelenléte sokáig semmi izgalmat nem tartogatott, viszont valamikor félmillió évvel ezelőtt spontán kereszteződött az Aegilops speltoides nevű kecskebúzával (szintén 7 pár kromoszóma), melynek köszönhetően létrejött a vad tönke (Triticum turgidum), amely immár 14 pár kromoszómával rendelkezett.

Beindul a háziasítás

Az utolsó jégkorszakot követően (kb. 10 000 évvel ezelőtt) a klimatikus, demográfiai és szociális körülmény együttes hatására, nagyjából egyidejűleg elkezdődött a vad alakor és a vad tönke háziasítása, egy hosszú szelekciós nemesítés által, de e két ősi “unokatestvér” leszármazottai, vagy genetikai hagyatéka végül teljesen más utat járt be. Míg az alakor nemesítés szempontjábólnak zsákutcába került (csak egy, a Kaukázusban termesztett rokonát ismerjük), a tönke jóval sikeresebbnek bizonyult, így lényegében minden ma termesztett búzafaj tőle származik, legyen az pelyvás (fedett) vagy “modern” csupasz búza (nyitott vagy csépelhető).

Kakukktojások

Léteznek az ősgabonák vagyis az alakor, tönke, tönköly, illetve a kenyérbúza. Ellenben van egy másik vonal is, amelynek leghíresebb képviselője a durumbúza (14 pár kr.). Ő és közeli rokonai (kamut, lengyel búza) mind közvetlenül a tönke leszármazottai és ennek megfelelően úgy morfológiailag, mint genetikailag távolabb állnak a tönköly- és a kenyérbúzától.

De mégis mitől izgalmas ez az egész?

Ha az ember csupán szelekciós módszerekkel nemesítette volna a vad alakort, akkor biztosan nem lenne modern kenyérbúzánk. Lenne egy alakor-szerű viszonylag egyszerű búzafélénk, amely ki tudja milyen irányba fejlődött volna, és hogy tudnánk-e a maihoz hasonló kenyeret vagy kalácsot sütni belőle.

Az izgalmas rész ott kezdődött, amikor ezek a primitív búzafélék kereszteződtek más nemzetségbe tartozó fűfélékkel. Ekkor olyan hibrid növények jöttek létre, melyeknek többnyire terméketlen utódaik lettek eltérő kromoszóma struktúrájuk okán. Egy különleges esemény vagy kisebb csoda folytán viszont az újkeletű meddő búzaféle kromoszómái egyszer csak megkettőződtek - vagyis kromoszóma mutáció következett be-, minek folytán termékennyé vált.

Hátborzongató belegondolni, hogy épp egy számunkra ennyire fontos növénnyel történt meg ez különleges esemény, de a helyzet az, hogy kétszer is megesett! Először, amikor a vad tönke (vad alakor x kecskebúza 1.), másodszor pedig amikor a tönkölybúza jött létre (háziasított tönke x kecskebúza 2.). És pontosan emiatt vezettem végig a kromoszóma számokat is, hogy még szembetűnőbb legyen az a hihetetlen fejlődés, ami genetikailag végbement az ősi alakor 7 pár kromoszómától, a tönköly és a kenyérbúza 21 pár kromoszómájáig. 

Emberi adalék

A természet fantasztikus hozzájárulása mellett az ember is komolyan odatette magát, mert kitartó nemesítési munkájának volt köszönhető két forradalmi újítás. Az egyik az volt, hogy olyan búzákat sikerült szelektálni, amelyek magvaikat már megtartották a kalászban (éréskor a szemek nem peregtek ki, mint vad őseiknél). A másik újítással pedig sikerült elérni, hogy az ősi pelyvás gabonák “csupasz” szemeket teremjenek, megspórolva egy csomó fáradalmas fizikai munkát a korabeli gazdáknak.

A végére pedig jöjjön egy illusztráció, hogy még szemléletesebb legyen a történet